Teljes homály a folytatás tekintetében!
Ez nem befektetési tanácsadás, tehát ha ezzel a szándékkal álltál neki olvasni ezt az elemzést, akkor itt be is zárhatod az oldalt, viszont ha a jelenlegi mozgásra, illetve az adott szituációból következtetve arra vagy kíváncsi, mi várható, akkor jó olvasást kívánok!
BTC, az órás idősíkon követett történet, tehát az ékből kilépés, majd felkapaszkodás a szürke zónába sikeres, de sajnos ott kifulladt a történet, ennek folytatásában kicsit jobban visszanéztünk a kelleténél, de mostanra visszakapaszkodtunk oda ahol tegnap reggel is azzal számoltunk, hogy a szürke zónán belül fibo 0.61 környékére 10,500$-os magasságába sikerül emelkedni.
Ismét benne vagyunk a hétvégében, ahol ha a múlthetihez hasonlóan, a hétfői nyitás alkalmazkodik a pénteki zárószinthez (Bitcoin Futures 10,335$), abba még belefér némi irányitól független mozgolódás, de semmi több és mivel azzal is bő egy hétre leszünk a szept.23.-ai bakkt indulástól, talán az egész hét visszafogott lesz!
Hogy a mai kis idősíkon történtek szóljanak is valamivel, talán a legjobb megoldás visszaugrani 15 percesre, ahol 2 egymással ellentétesen elhelyezkedő fej-váll rajzolható a chartra. Az elsőn, ami fél sikerrel járt már túl vagyunk, ebből kiindulva az órás idősíkon a kelleténél jobban visszanéző ár még egy barátságos végeredmény, mivel ha ebből a fej-vállból indulunk ki, akkor lejjebb is szaladhattunk volna!
Szépen egybeforrt ez a két lehetőség, de még egyáltalán nem biztos hogy a fordított fej-váll életképes, első feladat a nagyjából 10,350$ magasságában kialakított váll vonalat áttörni, majd ha sikerrel is járunk a szürke zónából akkor sem tudunk kiszabadulni.
Tehát ezt a 15 perces mozgolódást megnézve, nem sok izgalomban lesz részünk a hétvégén, még akkor sem ha ettől eltérő, akár sokkal intenzívebb mozgást látunk, mert nagy eséllyel a pénteki zárószint környékén folytatódik a történet!
"4 órás idősíkon általában a ciklusok követésére használom, most azonban kiegészítettem egy fordított fej-váll alakzattal, ezzel is alkalmazkodva a zöld görbében várt, egyáltalán nem biztos emelkedési lehetőséghez! A fordított fej-váll durván 1,500$-os emelkedési lehetőségre ad jelzést, ezzel megfelelőképpen eltudnánk távolodni a kék csökkenő trendvonaltól. Viszont ezzel akkor tudom megkapaszkodni 12k fölött, ha a kék trendvonalra és az alakzat váll vonalára érkezik egy vissza-teszt. Talán ennél a vissza-tesztnél kaphat szerepet a 11k-s fekete jelenlegi állás szerinti ellenállás, tehát ideális vissza-teszt a 11,700-11,000$-os szintek között tudna kialakulni és a 16-os ciklus hozhatná azt a pozitív elmozdulást, amit már a 15-ös kellett volna elérjen!"
Napos: 3 napos késéssel és kipottyanva a felső zónával, az rsi csíkon sikerült összehozni a keresztet, ezzel szerintem jócskán meggyengült a lehetőség, de kíváncsian várjuk egy 14k-s esetleg sokkal szerényebb minimum kihozható e belőle!
Ha még egy hétig oldalaznunk kell, ezzel eléggé bizonytalan helyzetbe kerülünk, amelyből ha az elképzelésünknek megfelelően felfelé folytatjuk, azzal azt is mondhatnánk jól gondolkodtunk, vagyis mégse, mert akkor ezzel a csúszással is számoltunk volna, de mivel továbbra sem tudjuk mit várhatunk a szeptember 23.-ai bakkt indulást követően, senki sem mer lépni, főleg nem csökkenő irányba, mert ha kilő az ár, ez akár a stop szinteket is átugorhatja, tehát elképzelhető hogy mindenki a biztosra vár, bármi is legyen az!
Attól függetlenül hogy a kék háromszög árbóc lehetőséget is magába rejtegethet, ez akár egy 4k-s csökkenő irányú háromszöget is jelenthet, viszont ami erről elterelheti a figyelmet az a júli.17.-ei 9,065$-os legmélyebb szint és az ezt követő egyre feljebb zárult aljak 9,175$, 9,336$, illetve a szerdai 9,900$, de ha itt hiba csúszik a gépezetben és a kék háromszög támasza 9,450$ környékére magához vonzza az árat, az már egy problémás helyzet, továbblépés szempontjából megtippelhetetlen végeredménnyel.
Csak a piros színnel felvázolt kisebb abc hullámban látom azt a lehetőséget, ami a kék háromszögből kilépést követően, megerősítheti az árbóc lehetőséget, majd egy esetleges vissza-tesztel jövő hét második felében és egy izgalmas hétvégét követően, akár már 23.-án vagy az azt követő napokban követhető úton mozgatja az árat!
BTCUSD Shorts/Longs chartok: szaggatott függőleges vonal jelzi a 23.-át, addig esetleg még az 50-es emelkedő mozgóátlagra visszanézhetünk, legalábbis ha fennáll ez a bizonytalan eladó és vevő mentes szituáció. Az utóbbi egy hetes mozgásnak sok értelme nem volt, de még mindig jobb mintha a felszúrás után néhány ezer egységnyit ismét bezuhanunk.
Shorts oldalon az 50-es mozgóátlagra történő visszanézés, semmi meglepetés nem okozna, kivéve ha ez a 14k fölött húzódó ellenállási zóna elérése előtt történik, mivel ez fenntartja annak a lehetőségét, hogy a mozgóátlagról visszapattanást láthassuk.
Egyik oldal mozgása sem látszik annyira tudatosnak, hogy valamit sejtsük mi várható 23 után, talán pont azért mert kimondatlanul is egyértelmű pozitív történésekkel megyünk tovább, csak hát itt a tömegeket valamilyen módon meg is kellene győzni, ebben viszont már lehet tudatosság, mivel ha van egy olyan jól eltitkolt elvárás, hogy az ár stabilnak látszódjon és ahhoz képest igyekezzenek a legolcsóbb belépőszintet tartani, akkor talán már láthatunk némi értelmet az utóbbi hónapok történése mögött és a meggyőzés 23. után kezdődik!
Shorts chart: https://www.tradingview.com/x/B0Xk7Sij/
Longs chart: https://www.tradingview.com/x/k7qjnQUm/
"Hetes nézet: ha a múlt heti gyertyánk nem csak felszúr 10,900$-os szintre, hanem ott is zár és azzal kilép egy 5k-s csökkenő irányú háromszögből (ami ellentétes irányú a trenddel), akkor kapunk egy apró jelzést, az inkább szűk keretek között zajló oldalazással történő folytatásra. Hasonló pozitív jelzést adhat az előttünk álló hét gyertyája, ha a múlt héten elmulasztott nagyjából 11k környéki zárást bemutatja, viszont ha a Bitcoin futures charton rés eltüntetés okán visszanéző mozgásra van igény, az a hetes háromszög tekintetében nem a legjobb húzás.
Az rsi csíkoknál keresztet látunk, de itt is kell még minimum egy, az előttünk álló hét remélhetőleg pozitív megerősítése! Hónapokkal ezelőtt felvázoltam két 5k-s emelkedést vizionáló kereszt utáni mozgás lehetőségét, tehát hasonló ezres elmozdulásokat várva mint a tavalyi év során, illetve az idén kialakított 10k-s kereszt utáni mozgással. Tehát ha ebből a kereszt utáni mozgásból indulok ki, akkor a Bakkt indulását követően nagyon pozitív történések következhetnek!"
Pillanat kép 15 perces: https://www.tradingview.com/x/v2dPtm6o/
Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/pvi2v6nQ/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/3kkuFca1/
Pillanat kép hetes: https://www.tradingview.com/x/n7vNWaH0/
https://www.tradingview.com/x/OwED5Hkq/
Bitcoin Futures: https://www.tradingview.com/x/Dq7H40tQ/
S&P 500 Index: https://www.tradingview.com/x/COkMltvB/
https://www.tradingview.com/x/rAkCdMbv/
2017 5k-6k mozgás: https://www.tradingview.com/x/lG00Xs9d/
2015 a jelenre vetítve! https://www.tradingview.com/x/6GIgrJrT/
Aki nem hisz a jelenben, annak itt egy példa a múltból: https://www.tradingview.com/x/XfZbipVk/
Saját, de nem egyetlen stratégiámról egy kisebb összefoglaló a link alatt! https://steemit.com/strategi/@cryptoparaszt/sajat-strategiam-nem-csak-bitcoinra
Múlt, jelen, jövő! Saját vélemény és meglátás, majd az idő eldönt mennyire életképes és hol igényel változtatást! https://steemit.com/magyar/@cryptoparaszt/mult-jelen-joevo
Ha van javaslatod illetve kritikád azt ne tartsd magadban, jelezd hozzászólásban! Napközbeni változásokat a Facebook poszt alatt jelzem! https://www.facebook.com/groups/CryptoTraderHungary/
Donate lehetőség csak 20k-s ár fölött!
keep sharing more its helping me out