Picike Poloniex körkép 2019.09.30!

in #crypto5 years ago

A hetes gyertyára gyúrunk!

Ez nem befektetési tanácsadás, tehát ha ezzel a szándékkal álltál neki olvasni ezt az elemzést, akkor itt be is zárhatod az oldalt, viszont ha a jelenlegi mozgásra, illetve az adott szituációból következtetve arra vagy kíváncsi, mi várható, akkor jó olvasást kívánok!

cryptoparaszt.jpg

BTC, az órás idősík nem hozta a várt pozitív folytatást, ennek oka a hétvége, illetve azok a kereskedési lehetőségek zárvatartása, ahonnan mostanában várnánk a bálnák megérkezését. Tehát mivel a hétvégén nem történt semmi, a Bitcoin feature szinte résmentesen tudta folytatni az enyhén csökkenő mozgását és az irány talán addig nem is fog változni, amíg a 7,175$-os szinten tátongó rést be nem tömjük.
Sajnos a hétvégi semmittevésnek súlyosabb következményei is lehetnek, erre a kék színnel felvázolt csökkenő irányú háromszög is figyelmeztet, amit sajnos támogat a 24.-ei határozott visszaesés! Nagyjából 850$-os a háromszög alatti mozgással is szembenézhetünk, abba akár már a hajnalban látható határozott maci gyertyával is belefoghattunk volna, de egyenlőre a 7,770$-os támasz környékéről visszafordult az ár, viszont ez sem életbiztosítás, mivel ha csak a vissza-teszt szerepét betöltő erősödést látjuk, az csak megerősíti a 850$-os folytatási lehetőséget.
Ebből a helyzetből, csak akkor jöhetünk ki pozitívan, ha a jelenlegi erősödés tartós és legalább a fekete színnel behúzott 8,250$-os ellenállás fölé tudunk kapaszkodni, majd arra kialakítunk egy vissza-tesztet és megcélozzuk a 9k-s kerek szintet!

"4 órás idősík: sajnos 23.-át követően nem pozitív, hanem negatív pályára állítunk, ennek a lehetőségét már előre felvázoltam, mégis abban bíztunk hogy a zöld görbét követjük. A 17-es ciklus, ha minden igaz 29.-ig tart, tehát még durván 3 nap áll rendelkezésre, a rózsaszín görbe akár a 6k-s mélységet is elérő meghosszabbítására, de ha bízhatunk a kék csatornából történő pozitív megoldásban, ami ha nem lesz annyira sikeres hogy visszarántsa 9,800$ környéki kiinduló szintre az árat, de talán sikerül 9k környékén megkapaszkodni és rábízzuk a megoldást a 18-as ciklusra!"

Napos: ingerszegény hétvége után, azt is mondhatnánk ott folytatjuk ahol abbahagytuk, tehát folytatjuk a csökkenő nemtudni milyen céllal és hova tartó mozgást. Van itt egy kék ék, amelynek egyelőre még a támasza fölött vagyunk és amely talán az egyetlen kapaszkodó, de sajnos, főleg ezzel a hétvégi semmilyen teljesítménnyel, ezt is kezdjük túlzásba vinni.
A pénteki gyertyával kellett volna egy pozitív várakozást kialakítani, sajnos ez a gyertya, a jelenleg látható mozgásban tudott csak segédkezni és hát ebből a szorult helyzetből, főleg ha a órás idősík csökkenő irányú háromszögét nézzük, csak egy nagyobb pozitív gyertyával lehet kikeveredni!

BTCUSD Shorts/Longs chartok: egyelőre a napos mozgásból sok értelmes dolgot nem tudunk kiolvasni, ezét talán nézzünk át ismét a hetes mozgásra! Longs charton kiléptünk a középső zónából, ezt a bakit gyorsan ki kellene javítani, hacsak ismét nem szeretnénk, az első zónába visszaesve gyengeséget mutatni. Shorts oldal gyengébb már nem lehet, ennek ellenére mégis az eladások kerekedtek felül és ha a múltheti gyertyára pozitív válasz érkezik, azzal még jobban leszoríthatják az árat!
Shorts chart: https://www.tradingview.com/x/kbaNwHFB/
Longs chart: https://www.tradingview.com/x/GgzCKyF0/

Hetes idősíkba nem sok pozitívumot tudunk belelátni és ha az előttünk álló héten nem történik valami, a múlt heti gyertyát betakaró jelentős változás, akkor a megoldásra heteket is várhatunk. Itt most ismét lehetne morningstar gyertyakombinációban gondolkozni, ehhez azonban további csökkenésre lenne szükség, a nagyobb leszúrás kialakítása érdekében. Ebben a leszúrás kialakításban az a veszélyes, hogy van itt egy 5k-s csökkenő irányú háromszög, nagyjából a 200-as mozgóátlagra visszamutató csökkenő jelzése! A morningstarhoz szükséges gyertyánknak, nagyjából az 50-es mozgóátlag környékére kellene lenézni, majd kis testet adva a gyertyának 7600$ környékén zárni! Tehát hacsak nem történik valami jelentősebb változás vagy az előttünk álló hét nem alakít ki forduláshoz szükséges lehetőséget, akkor ezt a hetes kabátot is újra kell gombolni!

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/NnndAc8J/
Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/NwxqWsWS/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/JZo737Ty/
Pillanat kép hetes: https://www.tradingview.com/x/IRnoVjJT/
https://www.tradingview.com/x/KqP9B4fj/
Bitcoin Futures: https://www.tradingview.com/x/9nMZkP0v/
S&P 500 Index: https://www.tradingview.com/x/6Yp0ZZlb/
https://www.tradingview.com/x/7NzbPczZ/
2017 5k-6k mozgás: https://www.tradingview.com/x/lG00Xs9d/
2015 a jelenre vetítve! https://www.tradingview.com/x/6GIgrJrT/
Aki nem hisz a jelenben, annak itt egy példa a múltból: https://www.tradingview.com/x/XfZbipVk/



Saját, de nem egyetlen stratégiámról egy kisebb összefoglaló a link alatt! https://steemit.com/strategi/@cryptoparaszt/sajat-strategiam-nem-csak-bitcoinra


Múlt, jelen, jövő! Saját vélemény és meglátás, majd az idő eldönt mennyire életképes és hol igényel változtatást! https://steemit.com/magyar/@cryptoparaszt/mult-jelen-joevo


Ha van javaslatod illetve kritikád azt ne tartsd magadban, jelezd hozzászólásban! Napközbeni változásokat a Facebook poszt alatt jelzem! https://www.facebook.com/groups/CryptoTraderHungary/

Donate lehetőség csak 20k-s ár fölött!